\u00dajabb nyomorult munkah\u00e9t. \u00dajabb nyomor\u00e9k munkanapok. \u00c9rzelem \u00e9s \u00e9rtelem n\u00e9lk\u00fcl b\u00e1mulom az el\u0151ttem l\u00e9v\u0151 monitoron l\u00e9v\u0151 sz\u00e1mokat. T\u00e1bl\u00e1zatok, sz\u00e1mok, \u00f6sszegz\u00e9sek, riportok. A munkahelyen \u00e9lettelen emberek t\u00f6megei. Kedvetlen\u00fcl j\u00e1rok be a sz\u00fcrke irodai helys\u00e9gbe. Minden nap ugyanazok a t\u00e1rgyak vesznek k\u00f6r\u00fcl. Ez a lelki, \u00e9s tudati kietlens\u00e9g sivatagja.<\/p>\n\n\n\n
Fizikai f\u00e1jdalmaim nincsenek, de mintha m\u00e9lyen egy t\u0151r lenne a sz\u00edvemben. Egy t\u0151r, amir\u0151l tudom, hogy ott van. Minden cselekedetem, minden mozdulatom, \u00e9s szavaim mellett ott van az a tompa, m\u00e9ly f\u00e1jdalom. A f\u00e1jdalom mely megszokott\u00e1 v\u00e1lik egy id\u0151 ut\u00e1n. Ez az \u00e9let rendje, m\u00e1sok is ilyen f\u00e1jdalommal \u00e9lnek. M\u00e1sok is \u00fagy \u00e9lik le az \u00e9let\u00fcket, hogy nagy r\u00e9szben azt csin\u00e1lj\u00e1k, ami nem a sz\u00edv\u00fck v\u00e1gya. Ezzel nyugtatom magam. Ez a modern vil\u00e1g rendje.<\/p>\n\n\n\n
H\u00e9tv\u00e9g\u00e9n kir\u00e1ndulok a hegyekben. Egyed\u00fcl vagyok, nem v\u00e1gyok t\u00e1rsas\u00e1gra, \u00e9s \u0151k se v\u00e1gynak r\u00e1m. Lelki f\u00e1jdalommal \u00e9l\u0151 ember vagyok, nem tudok felszabadultan t\u00e1rsalogni, nem s\u00fct le r\u00f3lam a boldogs\u00e1g. \u0150k se v\u00e1gynak r\u00e1m emiatt. Csak n\u00e9h\u00e1ny, hozz\u00e1m hasonl\u00f3 \u00f6r\u00f6k vesztes, akik n\u00e9ha h\u00edvnak ide oda. De nem v\u00e1gyok felsz\u00ednes t\u00e1rsas\u00e1gukra.<\/p>\n\n\n\n
Eg\u00e9sz nap j\u00e1rom a hegyeket v\u00f6lgyeket. Megszok\u00e1sb\u00f3l teszem. Rutinos vagyok ebben, ide menek\u00fcl\u00f6k ki a mindennapi sz\u00fcrkes\u00e9g el\u0151l. Itt legal\u00e1bb sz\u00ednek, \u00e9let \u00e9s fizikai kih\u00edv\u00e1sok v\u00e1rnak. Itt valamennyire tompul az az \u00e1lland\u00f3, tompa f\u00e1jdalom, ami az\u00f3ta k\u00eds\u00e9r ami\u00f3ta dolgozni kezdtem. A hely\u00e9t legal\u00e1bb m\u00e1s veszi \u00e1t. A fizikai f\u00e1jdalom. M\u00e1r az is fel\u00fcd\u00fcl\u00e9s, hogy legal\u00e1bb m\u00e1sf\u00e9le f\u00e1jdalmat \u00e9rzek.<\/p>\n\n\n\n
M\u00e1r nap v\u00e9ge van. S\u00f6t\u00e9t fellegek gy\u00fclekeznek, a napot eltakart\u00e1k a sz\u00fcrke felh\u0151k. Ideje visszat\u00e9rni a vad vid\u00e9kr\u0151l. \u00c1rkon bokron \u00e1t, kietlen \u00f6sv\u00e9nyeken menetelek. Hirtelen felfigyelek egy ny\u00f6sz\u00f6rg\u0151 hangra, az egyik szikl\u00e1sabb r\u00e9szen. K\u00f6zelebb megyek. Az egyik szikla\u00fcregben egy kis \u00e1llatot l\u00e1tok. K\u00f6zelebb megyek, egy kiskutya legyeng\u00fclve. Lehet m\u00e1r n\u00e9h\u00e1ny napja itt van. \u00c9szrevesz, tekintet\u00e9ben a kimer\u00fclts\u00e9g, \u00e9s a rem\u00e9ny sugarai l\u00e1tszanak.<\/p>\n\n\n\n
T\u00f6preng\u00e9s n\u00e9lk\u00fcl elindulok a m\u00e9lyed\u00e9sbe, \u00e9s leereszkedek hozz\u00e1 a cs\u00fasz\u00f3s szikl\u00e1kon. El\u0151sz\u00f6r kiss\u00e9 megijedve fogad, \u00e9s f\u00e9l\u00e9nken pr\u00f3b\u00e1l t\u00e1volodni t\u0151lem. De m\u00e1r alig tud l\u00e1bon j\u00e1rni, annyira le van gyeng\u00fclve.<\/p>\n\n\n\n
Esni kezd. Kezemben a f\u00e9l\u00e9nk, kimer\u00fclt \u00e1llattal zaklatok hazafel\u00e9. J\u00f3l megtermett j\u00f3sz\u00e1g, ak\u00e1rhogy pr\u00f3b\u00e1lom, m\u00e1r nem tud, vagy alig tud j\u00e1rni. \u00cdgy \u00f6lben viszem haza. Az es\u0151 k\u00f6zben megeredt, vill\u00e1mok, \u00e9s d\u00f6rg\u00e9sek k\u00eds\u00e9rik a l\u00e9pteimet. Minden l\u00e9p\u00e9s egyre nehezebb. M\u00e1r kimer\u00fclt voltam. \u00dcres k\u00e9zzel is nehezen ment volna a vissza\u00fat, nemhogy kiskuty\u00e1val a kezemben.<\/p>\n\n\n\n
Ruh\u00e1m \u00e1t\u00e1zott, vill\u00e1mok cik\u00e1ztak. A l\u00e1bam teljesen elk\u00e9sz\u00fclt, h\u00e1tam f\u00e1j, a kezem a kutya tart\u00e1st\u00f3l m\u00e1r alig \u00e9rzem. Neh\u00e9z l\u00e9ptekkel teszem meg a szikl\u00e1s emelked\u0151ket. Minden testr\u00e9szemben \u00e9rzem a m\u00e9lyen \u00e1that\u00f3, f\u00e1jdalmas f\u00e1rads\u00e1got. Ennek ellen\u00e9re nem \u00e9rzem magam rosszul. Bel\u00fclr\u0151l j\u00f6v\u0151 f\u00e9nyt kezdek el \u00e9rezni. Mintha kigyulladt volna egy m\u00e9cses, valahol nagyon m\u00e9lyen. Mintha a rem\u00e9ny f\u00e9nyei elkezdtek volna pisl\u00e1kolni legbel\u00fcl. Fel\u00e9rek az utols\u00f3 hegytet\u0151re, innen m\u00e1r csak egy kis \u00fat van lefel\u00e9.<\/p>\n\n\n\n
A hegytet\u0151n t\u00e9rdre esek, kezemben a kuty\u00e1val. A tompa, m\u00e9ly f\u00e1jdalom teljesen elm\u00falt. Helyette megmaradt a fizikai \u00f6sszees\u00e9s hat\u00e1r\u00e1n l\u00e9v\u0151 \u00e1llapot. De nem \u00e9rzem tehernek. Term\u00e9szetesnek \u00e9rzem. Velem sz\u00fcletett dolognak. Mint a l\u00e9legz\u00e9s, vagy a sz\u00edvver\u00e9s. Mert itt, a testi szenved\u00e9s is m\u00e1s. Itt, Isten r\u00f6g\u00f6s \u00fatj\u00e1n. <\/p>\n\n\n\n
<\/p>\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"
\u00dajabb nyomorult munkah\u00e9t. \u00dajabb nyomor\u00e9k munkanapok. \u00c9rzelem \u00e9s \u00e9rtelem n\u00e9lk\u00fcl b\u00e1mulom az el\u0151ttem l\u00e9v\u0151 monitoron l\u00e9v\u0151 sz\u00e1mokat. T\u00e1bl\u00e1zatok, sz\u00e1mok, \u00f6sszegz\u00e9sek,<\/p>\n