A Győzelmeim című írásban leírtam a megfigyelésemet arról, miként változtatja meg a létezés magasságát, mélységét, ha egy-egy döntéshozatalban a döntési irányokat nem az addigi önmagunk dönti el, hanem egy, attól eltérő, bennünk lévő nagyság, mely önmagunkon felülkerekedve irányít alternatív utakra.
Azóta eltelt egy kis idő. Ezen gondolatmenetből kiindulva kialakult valami, amit közlésre, leírásra alkalmasnak ítéltem. A felfelé törekvésért vívott győzelmeim időszakosak voltak, és nem állandósultak. Süllyedés, stagnálás, és felfelé tartás ciklusai követték egymást. Mentális energia, kedv, és motiváció kérdése alapján dőltek el, éppen a ciklus melyik szakaszában voltam.
Ezzel kapcsolatban szerettem volna előrelépést. Megfigyeltem a gondolatmenetemet, a döntéshozatallal kapcsolatban. Itt találtam meg a probléma gyökerét. A döntéshozatalt nem más hozza meg, mint én, önmagam. Az az önmagam, ami, a múltban sokszor hozott jó döntéseket is, de alapvetően alacsony szintűnek gondolom, könnyen befolyásolhatónak, gyengének, tele előítéletekkel, melyek korlátozzák a döntési helyzetben történő tiszta útválasztást.
Ez ellen kell tenni valami. Az addigi önmagamat le kell fokozni, és elvenni az irányítási lehetőséget tőle. Azt át kell adni másnak. Egy másik énnek, mely lehet csak a képzeletemben, ideák formájában jelent meg. Ez nem akadályozott meg abban, hogy ez az ideált próbáljam létezésem középpontjába helyezni. Sok világnézetben, vallásban úgy tartják, hogy ami a képzeletben, ideálként létezik, az ugyanolyan valóságos, mint ami kézzel megfogható, érzékszerveinkkel észlelhető valóság.
A folyamatot elkezdtem, döntéshozatalaim felett elkezdte átvenni az uralmat ez az ideál. Eddig, amikor magamra gondoltam, akkor önmagamat láttam egy tükörben. A gyengeségre hajlamos, testi korlátokkal rendelkező ember. Most, ha önmagamra gondolok, nem ez a kép jön elő. Nem tisztázódott a kép, de biztosan nem az emberi testbe korlátozott lény van előttem.
A változás elementáris erővel bír, annak ellenére, hogy nem gondolom, hogy a létezésem középpontjának elmozdulása teljes lenne, mivel időnként a régi énem még előbukkan. De korlátozottan, és lefokozott hatáskörrel.
Hat, vagy hét napja tart. Létezésem alapjának megváltozása, és megemelése által máshogy viszonyulok sok mindenhez. Olyanokat teszek melyet az előző önmagam elvetett, megfutamodott tőle, meghátrálásra kényszerült. Legyen az fizikai, vagy tudati kihívás, esetleg mind a kettő egyszerre. Megszabadultam addigi önmagam súlyos korlátjaitól, és megéreztem az igazi emelkedést. Emelkedést melyet nem időszakosnak és kis mértékűnek érzek, hanem állandónak, és nagyobb léptékűnek.
Beköszöntött az Acél korszaka.