A Félelem távol tartása című írásban már elkezdtem szóba hozni ezt a témát: A jelenkori ember beleszületik a sötétségbe, és a szennyezett életvitelbe. Ezen szennyezettség mértéke a környezettől függően változhat, de annak megléte, néhány kivételtől eltekintve, nem kérdéses.
Egy szennyezettségtől mentes, magas szintű civilizációt megvalósító csodálatos leírás, a Tolkien által megálmodott Lothlorien.
A sötétséggel körülvett, biztonságos sziget, mely mentes az idegen, és kérdéses indíttatású behatásoktól. Alapjai nem néhány éves, zsenge, friss ideák, hanem évezredek alatt kiépült alapok, melyet a magas szintű létezés iránti vágy alkotott. Elementárissá vált vágy, mely által ösvények, és utak épültek az elvadult erdőségekbe, s a kietlen, vad tájakat betölti az élet feletti élet.
Az oda kerülő utazó képtelen elvenni a tekintetét az ott található kifinomultságról, ami áthatja az építményeket, a művészetet, és a helyiek viselkedéskultúráját. Az ehhez foghatóhoz nem szokott szem rabul esik a látványnak. Rabja lesz a magasságnak, melyről eddig képzeletében se álmodhatott.
Csodás rabság, az igazi szabadságé. Tapasztalás, mely által az egyén örökké megváltozhat. A megtapasztalt valódi fenség támaszt nyújthat, és erőt adhat a saját emelkedésben, vagy éppen ellenkezőleg, az arra nem érdemes végleg eltávolodhat attól, utat adva a végtelen süllyedésnek.
-Pihenjetek nyugodtan! Lothlorien határait jól őrzik!
Mondta Aragorn.
Erre a mondatra gondoltam sok-sok estén át, mikor aludni akarva feküdtem az ágyamban, de az álom nem jött a szememre. Képzeletemben Lothlorienben voltam, ahogyan egy puha pázsittakarón fekve pihenek. Ilyenkor mindig hamar álomra szenderültem, elképzelve ezen csodás környezet nyugtató hatását.
Mert a valóságban sokszor nem jött álom a szememre, sok a kérdőjel, a bonyolultság. Felbolydult világ, melyben helyünket nem leljük, és talán nincs is olyan hely, mely teljes mértékben a miénk lenne. A belső lázadás hangjai nem engedik a nyugalmat, az elkényelmesedést, a hosszan tartó gondtalan alvásokat. Tettekre buzdít mely által jelenlegi helyzetünkből elmozdulhatunk valamilyen irányba. A fertőzött élet jellemzője ez, mindennek a megkérdőjelezése, az állandó út, és hely keresés. Vergődés, és kóborlás ebben a szürkeségben. Helyét nem lelő vándor sikertelen próbálkozásai a nyugalomra. Olyanok vagyunk, mint Boromir, kit átjárt a nyugtalanság ezen helyen.
-Én nem lelek nyugalmat itt. A hangját hallottam a fejemben. Az úrnő apámról és Gondor bukásáról beszélt.
A fenn lévőség jellemzője a realitással szembeni erős, s mély kapcsolódás. Ezen kapcsolódás nem engedi meg a pozitivizmus, és az optimizmus álságosságát. Ellenben fontosnak tartja a realitás részletes, mély, differenciált felmérését, és az azzal való szembesítést. Ezen szembesítés áldozata Boromir, aki talán már saját maga is felismerte népe tévútját és alászállását, de eddig kérdőjeles eredetű, és hamiskás remények mögé elrejtette azt. Ezen hamis ködök oszlanak fel egy magasabb rendű erő által, mely által szembesül a valóság nyers brutalitásával.
Itt nincs helye a belső hazugságoknak, a saját magunk által kialakított belső világunknak, ha annak kialakítása nem felsőbb erő által történt. Legtöbbször, ezek kialakulásának forrása emberi gyengeségünk, kényelmességre törekvésünk, a valóságot nélkülöző tévképzeteink. Ezen légvárak összeomlanak az első erősebb megmérettetéstől. Az összeomlás határán egyensúlyozunk, ha a sokszor kegyetlenséget, és nehézséget sem nélkülöző valósággal, és a valóságérzékkeléssel való kapcsolatunk halovány.
Lothlorien úrnője Galadriel, aki minden tekintetben megtestesíti a nemesség magasabb szintű eszmeiségét. Ő nem esik abba a csapdába, mint oly sok uralkodó, akik a szerepükbe teljesen beleidomulnak, és a döntéshozás, mások irányítása feletti felelősség válik életük középpontjává. Ezen középpont eltolódás okozza azt, hogy egyéb, létezésben fontos alapelvek perifériára kerülnek, emiatt válnak keserű, uralkodásba beleunt egyénekké. Ez katasztrofális hatásokkal járhat az általuk vezetett közösségre is. Ezen alapvetőség egyike, a megmérettetés, a kihívás fontossága. A meglévő, kényelmi helyzetből való, szélsőséges, vagy kevésbé szélsőséges állapotba való kerülés, bizonyos belső, vagy külső behatások által.
Ezen alapvetőséget maga Galadriel is fontosnak tartotta. Nem külső erő által kényszerült megmérettetnie önmagát. Annak forrása saját maga, egy belső erő, mely a kényszert szülte. A magas szintű létezés hordozza ezt magával. A kihívások, a folyamatos fejlődés és az akadályokkal való megküzdés iránti vágynak teret engedése táplálja a belső tűznek az égését. Az akadályokkal való megküzdéshez bátorság szükséges. A bátorság, mely alapvető nemes erény, a nagyság egyik alapvetősége. Galadriel kiállja a Gyűrű hatalma feletti uralom kísértésének próbáját. Ebben, ahogyan más életpróbák esetén is, igazából saját magunk vagyunk a szövetségesünk, és a legyőzendő ellenségünk is egyszerre. Minden esetben önmagunkban történik a belső harc, mely dönt életről, halálról, világosságról és sötétségről.
Gimlit, a materialista, földhözragadt és az anyagi dolgokkal szélsőségesen erős kapcsolatot tartó törpöt is elvarázsolja a hely. Az ilyen helyek a fényt felerősítik azokban, akikben a nemesség akár kis részben is megtalálható, vagy akár a legkisebb akarat a fény útjának követésére.
Lothlorient kell létre hoznunk a valódi életünkbe is. Egy szigetet, mely falakkal védi magát a sötétség hatásaitól. Melyben a benne lévő közösség összetartó ereje nem materiális természetű, hanem a fenségre, nemességre való vágy eszmeisége. Ezen eszmeiség magassága garantálja azt, hogy azt alacsonyabb szintű, emberi mivoltunkból fakadó összetűzések, és nézeteltérések azokat el nem érhetik, meg nem bolygathatják.
Ahogy Róma sem egy nap alatt épült, egy ilyen birodalom létrehozása sem egy éjszaka alatt fog megtörténni. Hosszú, és akadályokkal teli, lassú építkezés. Mint minden, ami igazán értékes, az jelentős idő és energiafelhasználással jár. De egy tégla berakása ezen cél érdekében, talán többet számít, mint egy individualista, ilyen irányú célokat nélkülöző létezés teljes időciklusa.