Húsvét környékén volt. Akkoriban sűrűn menekültem ki a városi forgatagból. Ráültem a terepmotorra, és szabadon, szinte szárnyakat növesztve indultam a messzeség felé. A Pest-megyei kietlen tájakon robogtam, ahol még a madár se jár. Sokszor azt se tudtam merre vagyok. Nem tudtam mit fogok látni a következő kanyarban, vagy a következő nagy földút után. A végtelenség érzése fogott el mindig. A teljes szabadság. Útjaimat nem köti gúzsba az aszfalt rendszer, vagy annak hiánya. Csak az emberi tudat, ami korlátokat szab a kalandoknak.
Monor környékén robogtam, régi, elhagyatott szőlő vidékek környékén. Egy szép völgybe tartottam, a semmi közepén egy szép kis rét. Kis tó van a környéken, körülötte erdős, fás, ligetes rész. Hangulatos hely, ember által ritkán zavarva. Észrevettem két kis állatot. Nem voltak odavalóak.
Két kisnyúl, egy fekete, és egy szürke. Elszaladtak előlem, de nem úgy viselkedtek, mint a vadnyulak. Akkor eszembe jutott, hogy az ünnep miatt lehettek ott. Szegényeket kidobhatták, mint megunt háziállat. A nyulak, ezen az ünnepen mintha magának Krisztus szenvedését testesítenék meg. Legtöbbször a házinyúl élet maga a pokol. Bezárva egy kis ketrecbe, kiszolgáltatva a kétlábúak kénye kedvének.
Gondolkoztam, hogy segítek valahogy rajtuk. De nem tudtam. Motorral voltam, el se tudtam volna kapni őket, és ha el is kapnám, hogy viszem haza őket, zsebembe rakva, vagy hátizsákban? El is futottak az erdőbe, nem is láttam őket tovább. Egész évben sokat gondolkoztam rajtuk, meséltem másoknak is a nyuszikat, akiket kiengedtek a vadonba.
Egy év múltán megint arra tartottam, de a történet már kezdett kimenni a fejemből. Éjszaka motoroztam, munka után. A motor lámpája megvilágított egy nagyobb feketeséget a rét szélén. Megálltam. Egy jól megtermett, fekete nyúl volt, ami azonnal beiramodott az erdőbe.
Furcsállottam. Aztán eszembe jutott, az egy évvel ezelőtti történet. Ez a fekete kisnyúl lehetett! Elöntött a boldogság, nagy örömmel töltöttem el az estét emiatt. A sisakom mögött nagyokat nevetve, fejemben a fekete nyúl képe volt állandóan. Mosolyogva töltöttem fel a járgány tankját a benzinkúton is. A kutas gondolom minden másra gondolt, csak erre nem, hogy ez a boldogságom forrása. A zord, terepmotoros külső mást sugall, olyan boldogságforrásokat, amikben nem szerepelnek fekete nyulak.
Miért örültem a túlélésének? A házi nyúl, aki kényszerből Rambo-vadnyúllá változott, egy igazi túlélővé, és igazán szabaddá. Lehet mondani, hogy csak egy kisállat. Látni lehet sok vad állatot a kocsiból, vagy sétálva a természetben. Irántuk legtöbbször közömbösséget érzek, ellenben ezzel a Rambo-nyúllal. Sokszor gondoltam rá, most is, évek múltán is előttem van a kép, ahogyan a szürke haverjával beiszkolnak a rengetegbe. Olyan, mintha csak attól, hogy gondoltam volna rájuk, és aggódtam értük, valamiféle kötelék alakult volna ki közöttünk. Kötelék, mely a legtisztább boldogság forrása is lehet. Kapcsolódás egy másik élő entitáshoz, amelyben mélyről jövő, tiszta örömmel tölt el csak az a tudat, hogy a másik még ugyanazon fizikai világon létezik, s lélegzik.