Mindennap tort ülnek a legyőzött Birodalom felett. A régi jelképeket égetik. Vallási kegytárgyakat dobálnak a folyókba. A kutak mélyére vetik az elfeledett kor relikviáit. Minden este táncot járnak az égő könyvhalmok körül. Minden tiltott, ami abból a korból való. Nyugalom árasztja el testüket a tudattól, hogy másokat se mérgez már meg e förtelem. A barbár, s elavult világ feletti győzelem elégedettséggel tölti el őket.
Észre se veszik a bennük lévő haldokolást. Mint amikor a kígyó saját farkába harap, úgy falják fel önmagukat. Örömtáncnak vélik a haláltáncukat, a saját maguk által teremtett, mélység, és szellemiség nélküli, sivár sivatagban.