Beköszöntött az Acél korszaka
A Győzelmeim című írásban leírtam a megfigyelésemet arról, miként változtatja meg a létezés magasságát, mélységét, ha egy-egy döntéshozatalban a döntési
"Második születésemnek érzem ezt az új állapotot, melyben tekintetem már máshová irányul. Gondolataim már nem a sehová sem vezető, emberi lét megcsúfolását eredményező életutak felé. Mint újszülött, ki bámulja a színes csodákat, úgy csodálkozok rá az értékekre, melyek túlmutatnak emberi létezésen, melyek érvényességi ideje az örökkévalóság, és forrása a magasabb szintű Isteni igazságosság. Az értéktelen szeméthalmazból kinőve, megalkotva a legnagyszerűbb alkotást, melyet emberi entitás létrehozhat: önnön maga esztétikus szobrát. "
A Győzelmeim című írásban leírtam a megfigyelésemet arról, miként változtatja meg a létezés magasságát, mélységét, ha egy-egy döntéshozatalban a döntési
Este futás a Margit-szigeten. A futásnak, és általában véve a fizikai kihívásoknak híve, és függője vagyok. A futás által megváltozott
Kietlen pusztákon járok egyedül. A szántóföld mellett egy őz tetem fekszik. Nemrég pusztulhatott el. Eljutottam arra a pontra, melyben már
Sérülésem miatt, már egy hete a biztonságot nyújtó négy fal között fetrengek a nagyváros közepén. A megszokottságba és az unalomba
„Még, ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.” A modern ember, amikor olvassa ezt az
Esős éjszaka sétálok a panelrengetegben. Az utcák üresek, az emberek bent élőhalnak a falaik között a virtuális valóságukban. Egy fás
Számomra ez az Apocalypto című film legtöbbet nyújtó jelentsora. A félelem távoltartása. Az izolált ősközösségben könnyebb szabályozni a különböző behatásokat.
Az elmúlt hetekben, s hónapokban egyre mélyebb süllyedtem a sötétségben. Saját tudatom börtönében. Saját magam alakítottam ki. Felhúztam a falakat,
Az ember mindig is szívesen élt víz mellett. Ahogy én is szívesen járok oda, jó időben mágnesként vonz a vízpart,
Hétköznap este van. Körbe-körbe futkosok munka után a rekontánpályán, mint egy mókus a mókuskerékben. Közben a bennem lévő belső, gondolati